A szerelem, mint létállapot – amikor a BIZALOM újra összeköt a forrással, és a szeretet visszahozza az élet fényét.

A szerelem, mint létállapot 

– amikor a BIZALOM újra összeköt a forrással, és a szeretet újraoltja az életet.-

"Amikor szerelemre gondolunk, többnyire két ember története jut eszünkbe. Ez így is van rendjén. De valójában kevesen érzik, hogy a szerelem az élettel való összhang legteljesebb kicsúcsosodása. Amikor a bizalom helyreáll, és a szív újra képes hinni – nem valakiben, hanem magában a szeretetben."

Mintha az emberek egy láthatatlan sakktáblán élnének. Fejben, racionalitásban, igazságot keresve, taktikázva, védekezve.

A bizalomvesztés – a szeretetben, a szerelemben, egymásban – szinte észrevétlenül épül be az életbe. Egy csalódás, egy félreértés, egy kimondatlan fájdalom is elég ahhoz, hogy a szív védekezni kezdjen. A szeretet helyére időről időre az óvatosság lép, a bizalom helyére a kontroll.

A fej próbálja átvenni a szív szerepét, észérvekkel, logikával, bizonyítási vággyal. De a szív nem az elmében él – hanem  saját fényünkben, rezgésünkben, áramlásban.

A racionalitás fontos, de ha mindent az ész irányít, a csoda nem tud megnyilvánulni. Márpedig a csoda maga a lét. 

A szívcsakra szintje – az a tér, ahol az elfogadás, az egység és a teremtő erő találkozik – elérhetetlenné válik, ha bezárjuk magunkat a félelem falai közé.

A szeretetben való bizalom az, ami összeköt az élet áramával.
Amikor megengedjük, hogy ne elemezzünk, hanem érezzünk, akkor a létezés újra könnyeddé válik. Megjelenik a jólét, a harmónia, a hála.
A szív ilyenkor emlékezik: nem kell mindig védekezni. Nem kell mindent érteni. Csak lenni, és áramolni.

 A szerelem, mint nagyrabecsülés

A szerelem valójában nem birtoklás. Nem kizárólag két ember között létezik.
A szerelem maga a nagyrabecsülés – az élet, a másik ember, a pillanat, vagy akár önmagunk iránt.
Amikor a szeretet állapotában élünk, minden visszanyeri a fényét, és képes fölé menni bármilyen emberi észérvnek.
Nem a világ változik meg – hanem a látásunk tisztul ki, és újra meglátjuk a fényt mindenben.

A bizalom hiánya ezt a fényt fedi el. Ilyenkor az elme veszi át az irányítást, és agyalás, kétely, igazságkeresés tölti ki a csendet. De a szív nem hibát keres, hanem utat.
Nem ítél, nem elemez – csak szeret.

 Hogyan lehet vajon vigyázni a szerelem minőségére?

Azzal, hogy figyelem értelmet nyer, és talán azzal hogy megérkezik az ember a jelenlétébe –  az élet apró szépségeire, magunkra, a másikra .
Azzal, hogy nem menekülünk a fájdalomtól, hanem hajlandóak vagyunk átlélegezni rajta.
A szív csak akkor marad nyitva, ha hagyjuk érezni – akkor is, ha fáj.

A szerelem lángja nem önmagától marad életben. Gondoskodás kell hozzá – őszinteség, bátorság, sebezhetőség. Átégés a kollektív terheken, ami elnyomta a minőséget.

És ez az a fajta bizalom, amit nem kívül keresünk, hanem belül építünk újra;

Biztos vagyok benne, ha visszatalálunk ehhez a belső bizalomhoz, a szeretet újra természetesen tud áramlani. És akkor minden más – a kapcsolatok, a döntések, a mindennapok – is elkezd a helyére kerülni.

Mert a szerelem nem csupán érzés – hanem egy irányultság.
Egy út, amely az érzések tágulása felé vezet.

Világíts belső fényeddel,  és olvaszd fel a bizalmatlanság falait azáltal, hogy őszinte vagy!

Szeretettel, Ollé Ágnes