Szakítás, mint megújulás

"Mikor sok sok éve az akkori párommal véget ért a kapcsolatunk, ahogy az szokott lenni hónapokig sóvárogtam az újrakezdés reményében. Amikor egyszer aztán mást választott társául, azt gondoltam, hogy bizony egyáltalán nem választott bizonyos szempontból megvizsgálva jobbat, vagy többet, mint én. Ezek után aztán bűntudatom lett, hogy valamit biztos nagyon rosszul csinálok, és hogyan lehet, hogy amit én akkor adtam, nem volt elég. Ez a bűntudat úgy felerősödött, hogy még azt is megkérdőjeleztem, hogy szerethető vagyok-e egyáltalán.

Idővel arra jöttem rá, hogy a történet nem arról szólt, hogy folytatni kell-e a 'love story'-t, mert ez csak az elmém kínzó vágya volt, hanem arról, hogy hajlandó vagyok -e MEGVALÓSÍTANI végre már azt, aki én vagyok valójában, mert az aki akkor vele voltam, az már nem az, akinek lennem kellett volna, vagy lenni szerettem volna. Ez nem egy kudarc volt, hanem egy teljesen egyszerű átmenet a saját működő képességembe, ha nem társítottam volna hozzá fájdalmat. Hagyom -e magam tágulni tovább emberi kapcsolataimban, felismerem-e hogy hol van bennem a nő, és mivel mind a két minőség jelen van bennünk, hol van a férfi? Hol az az egyediség, az az erő, ami bár lehet másoknak fura vagy egyedi, viszont én legbelül tudom, hogy az tökéletes? Elhiszed magadról, hogy nem vagy bűnös, elhiszed, hogy minden egy nagyobb jó érdekében történt? A kapcsolati elmúlás a legnagyobb lehetőség arra, hogy újjászülessen mindenki Önmaga tökéletességben. Nem azért történt minden, mert rossz volt bárki, vagy hibás, hanem azért, hogy végre MAGadra találj, eljuss a MAGodba.

Amikor ez a felismerés SZÍVbe betalál, és megerősítést nyer, hirtelen a SZAKÍTÁS szó is értelmét veszti. :-) Szakítás nincs, hiszen semmi nem a mienk. És ez olyan megnyugtató.

Szeretettel,  Ollé Ágnes